Egy férfi cégvezetőként elmulasztotta kivágni az elkorhadt jegenyefát, ami a viharban egy közlekedő jármű elé dőlt.
A közterületi fák erdészeti munkáival 2023 márciusában megbízott cég vezetőjének feladata volt a kecskeméti közutakat szegélyező véderdők állapotának figyelemmel kísérése. Emellett a vállalkozónak kellett a viharkárok megelőzése érdekében a faállományt karbantartani, a baleset- és életveszélyes, beteg fákat kiszűrni, továbbá a szükséges védekezést elvégezni.
A sértett autós 2023. november 3-án, éjjel, Kecskeméten közlekedett, amikor az út melett elhaladva egy jegenyefa a szél következtében a jármű elé, az úttestre dőlt. A személygépkocsi a kidőlt fának ütközött. A balesetben a sofőr és az utasa nem sérült meg, a gépjárműben azonban 1 millió forint kár keletkezett.
A kidőlt fa teljes mértékben elhalt, korhadt állapotban volt, ugyanis egy korábbi viharban megsérült, emiatt pusztulásnak indult. A jegenye kiszáradt állapota a laikus számára is felismerhető volt, mivel a nyári időszakban már levélzete sem volt, ráadásul a törzséről is lehullott a kéreg.
A vádlott megszegte az erdőgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségeit, amely mulasztása közrehatott a baleset bekövetkeztében. Gondatlansága folytán az autós és utasa élete, testi épsége közvetlen veszélybe került.
Az ügyészség a cégvezetőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.