Jogos felháborodást váltott ki Németországban, hogy a nürnbergi állatkertben helyhiány miatt lelőttek 12 egészséges páviánt - számolt be róla az MTI. Az intézmény szerint a lépés elkerülhetetlen volt, állatvédő szervezetek szerint azonban jogsértő és erkölcsileg elfogadhatatlan.
A majomházban az utóbbi időben már 40-nél is több páviánt tartottak, noha az épületet eredetileg 25 felnőtt állatra és néhány fiatal példányra tervezték. A túlzsúfoltság miatt a páviánok között egyre gyakoribbak lettek a konfliktusok, amelyek sérülésekhez is vezettek. Az állatkert vezetője, Dag Encke elmondta: más intézmények nem tudták átvenni a páviánokat, a nőstényeknél alkalmazott fogamzásgátlás pedig nem hozott kellő eredményt. Sem a majomház bővítése, sem a páviánok szabadon engedése nem volt lehetséges megoldás.
Így végül lőfegyverrel végeztek az állatokkal, tetemüket pedig ragadozóknak adták takarmányként, ahogy az állatkertben más, erre a célra tartott állatok esetében is szokás.
A döntés heves reakciókat váltott ki. A Pro Wildlife, a Német Állatvédő Szövetség és a Német Jogi Társaság az Állatvédelemért bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek az ügyben. Szerintük az eset sérti a német állatvédelmi törvényt, amely tiltja egészséges állatok szükségtelen elpusztítását.