2025. 07. 31., Csütörtök, 09:25

Videón, ahogy lecsapnak a szervek a kecskeméti vizsgaállomásra - Vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során

59 személy ellen emelt vádat a Kecskeméti Törvényszék. A vizsgabiztosok pénzt és kisebb ajándékokat fogadtak el az ügyintézés során.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal 10 kormánytisztviselője, a kecskeméti műszaki vizsgaállomáson gépjárművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos hatósági tevékenységükkel összefüggésben – rendszeres haszonszerzésre törekedve – vesztegetési pénzt fogadtak el az ügyintézés során, a vizsgaállomáson megjelent ügyfelektől.

A vizsgabiztosok korábbi megállapodásuknak megfelelően 2023. január végéig szervezetten és leplezetten fogadtak el ügyfeleiktől készpénzt, ügyintézésenként legalább 5 ezer forintot, illetve kisebb értékű ajándéktárgyakat, például pálinkát. A hivatalos személynek minősülő kormánytisztviselők a megállapodásnak megfelelően végezték az átvett készpénz gyűjtését is úgy, hogy az ügyfelektől átvett jogtalan előnyökről nyilvántartást vezettek – amelyben ezer forintot „egy perc” kifejezéssel helyettesítettek – majd, a nap végén egymás között egyenlő arányban osztoztak.

Az ügyészség továbbá hivatali vesztegetés bűntettével vádolja azt a 49 ügyfelet is, akik a kormánytisztviselőket az ügyintézéseik során jogtalan előnyben részesítették. A vádlottak rendszeresen jártak el részben cégek, illetve magánszemélyek meghatalmazása alapján, részben pedig saját nevükben járművek forgalomba helyezését és forgalomban tartását érintő hatósági ügyekben, így személyes ismeretségben álltak a kormánytisztviselőkkel. Az ügyfeleknek tevékenységük hatékony ellátása miatt érdekükben állt a vizsgabiztosok befolyásolása a zökkenőmentes és gördülékeny hatósági ügymenet kialakítása és fenntartása céljából.

A vádiratban foglalt bűncselekmények összesen 100 munkanapot érintenek, melynek során a kormánytisztviselők 1068 alkalommal fogadtak el az ügyfelektől készpénzt vagy más ajándékot.

A nyomozás során – amelyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat az ügyészséggel hatékonyan együttműködött – a hivatalos személyek mindegyike beismerő vallomást tett. Vádiratában a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több százezer forintos pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: