2025. 08. 01., Péntek, 07:57

Fiatalokból álló galeri rendezett ámokfutást Baja belvárosában - Kocsikat törtek fel, járókelőkkel kötekedtek, rongáltak

A nyomozók nem csupán a feljelentések alapján indítottak eljárást; volt olyan ügy, amelyet egy közösségi oldal bejegyzése nyomán derítettek fel.

Baja városközpontjában és a környező utcákban 2025. július 21-ére virradóra több rongálás történt.

Az egyik feljelentés szerint ismeretlen tettesek betörték egy, a városi piac parkolójában álló autó oldalsó üvegét, majd a kocsi belsejét átkutatták, szétvágták a kábeleket, végül megrongálták az első lökhárítót.

Ugyanitt egy másik járművet is kinyitottak, majd a vezetékeket szétvágva megpróbálták beindítani. Ez nem sikerült, ezért a gépkocsit eltolták a parkoló másik oldalára, ahol a karosszériáját több helyen megrongálták

A sértetteknek a garázdák több százezer forintos kárt okoztak, ezen kívül loptak a járművekből, többek között napszemüvegeket vittek el.   

A rendőrök a beszerzett információk és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján beazonosítottak egy fiatalokból álló csapatot, amelynek tagjai felelősek lehetnek a belvárosban történtekért. Egyiküket – egy 15 éves fiút – már kihallgatták: őt rongálással, lopással, jármű önkényes elvételével, valamint garázdasággal gyanúsítják, mivel a nyomozás adatai szerint még áprilisban ököllel szétvert egy játszótéri információs táblát.

Bár külön feljelentés nem érkezett a rendőrségre, de a közösségi oldalak bejegyzései szerint

a csoport tagjai a járműrongálások estéjén a belvárosban „portyáztak”; kötekedtek a járókelőkkel, egyikük felrúgott egy kukát, majd egy kerékpárt feltettek egy közterületi kút tetejére

A rendőrök ezeket az ügyeket is vizsgálják, illetve azt is, hogy a társaság tagjai felelősek lehetnek-e a városban ezen időszakban történt további rongálási vagy garázda cselekmények elkövetéséért.    

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: