2025. 09. 02., Kedd, 08:39

Aláírták a szerződést: 869 új busz érkezik a Volán-flottába

A most aláírt szerződés szerint 869 darab új Credobus Econell 12 Next típusú autóbusz érkezhet.

Új buszok szállításáról írt alá szerződést Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója és Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója. A 896 jármű közül 269 darab még az idén forgalomba állhat, 2027 végéig pedig az utolsó is megérkezik. A szerződés aláírására azt követően került sor, hogy az idei főszezonban már megérkezett és szolgálatba is állt 131 új Credobus a Volán járatain. Mindezzel teljesül az év elején megfogalmazott tíz miniszteri vállalásból az a pont is, amely ezer vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozott

A két beszerzéssel a MÁV-csoport Volán-flottája válik Közép-Európa legnagyobb és legfiatalabb közúti közszolgáltató flottájává, az állomány kétharmadát ráadásul hazai gyártású járművek adják, így a flottafejlesztés hozzájárul a magyar munkahelyek megteremtéséhez és megőrzéséhez is – áll a MÁV-csoport közleményében.

A nagyjából 75 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás során az egyetlen érvényes ajánlatot a Kravtex Kereskedelmi Kft. nyújtotta be, így ezúttal is Kravtex gyártmányú, Credobus Econell 12 Next típusú járművek érkezhetnek a MÁV-csoporthoz. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: