A gátlástalan férfi kihasználva, hogy fogyatékkal élő ismerőse nem lesz képes hatékonyan védekezni, erőszakkal elvette az értékeit.
A többszörösen büntetett férfi 2025. január 6-án, este, megszólította a fogyatékossággal élő sértettet, akivel egy órán keresztül beszélgettek és alkoholt fogyasztottak.
A vádlott számára kiderült, hogy a szemmel láthatóan nehezen mozgó és beszélő férfitól komoly ellenállásra nem kell számítania
Egy idő után a sértett gyalogosan hazafelé indult, a vádlott pedig a kerékpárját tolva kísérte.
Egy kietlenebb útszakaszon a rabló egy hirtelen mozdulattal letépte a sértett derekára csatolt övtáskát. Amikor ő védekezésül utána kapott, a támadója fellökte. A lökés következtében a férfi hanyatt esett és a fejét is beütötte
Ezt kihasználva a vádlott átkutatta a hátizsákját, valamint az övtáskáját, amelyből hangszórót, powerbankot, továbbá bankkártyát, iratokat és készpénzt vett magához. Időközben a sértett feltápászkodott és a kerékpár kosarába helyezett értékei után nyúlt, ám a rabló ismét fellökte és elhajtott a helyszínről.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A kunszentmiklósi rendőrök az elkövetőt néhány órán belül beazonosították és elfogták. A nyomozók a bankkártyát, a hangszórót és a készpénzt lefoglalták.
Az ügyészség a férfit a rablás súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, és ,vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.
A rendőrségi szemlefotókon a sértett értékei, továbbá a vádlott meneküléshez használt kerékpárja látható.