Két egymást követő támadással csaknem négy millió forintnyi készpénzt és aranyat szereztek meg az elkövetők az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőinél, ám amikor visszatértek Magyarországra, a rendőrök elfogták őket.
Az első eset október 26-án hajnalban történt, amikor egy külföldi férfi az autójában aludt a pihenőben.
A tettesek a résnyire lehúzott ablakon nyúltak be, és elvitték a táskáját, benne több mint másfél millió forint értékű készpénzzel és ékszerekkel
Néhány nappal később újabb bűncselekményt követtek el a sztráda túloldalán lévő pihenőben.
Három ismeretlen megszólított egy külföldi férfit a parkolóban, majd megragadták, egy kamion oldalához szorították, és átkutatták a zsebeit. A sértettől egy pénztárcát és egy borítékot vettek el, összesen több mint 2 millió forint készpénzzel
A kecskeméti nyomozók a két cselekmény összefüggésére gyanakodtak, ezért a környező kamerafelvételeket – köztük benzinkutak felvételeit – is megvizsgálták. A felderítés során beazonosították, milyen járművet használtak az elkövetők, és kiderítették azt is, hogy a szóban forgó autó időközben külföldre távozott, majd mikor tér vissza Magyarországra.
A keresett járművet november 15-én este igazoltatták az autópályán. A kocsiban három külföldi férfi utazott: a 36, 41 és 51 éves román állampolgárokról a bizonyítékok alapján megállapították, hogy ők követték el a rablást, és közülük a legfiatalabb és a legidősebb a korábbi kifosztásért is felelős. A férfiakat őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.