2026. 05. 21., Csütörtök, 07:19

Fejbe lőttek egy fiatal kutyát Foktőn, csodával határos módon túlélte

Súlyosan sérült, vérző fejű kutyához riasztották az állatvédőket Foktőn. Az állatvédők szerint a nagyjából 10 hónapos, bull típusú kutyát egyelőre ismeretlen személy lőhette fejbe, feltehetően légpuskával.

Az Összefogás Az Állatokért Kalocsa állatmentő szervezet közösségi oldalán számolt be az esetről. Mint írták, május 17-én délután kaptak jelzést arról, hogy Foktőn, az Október 6. utca egyik házába bemenekült egy sérült kutya, amelynek a fején súlyos, vérző lőtt seb látható.

„Kollégáink a jelzést követően 15 percen belül a helyszínre érkeztek, ahol megállapították, hogy a kutyát egyelőre ismeretlen személy nagy valószínűséggel légpuskával fejbe lőtte. Az állat dezorientált állapotban volt, erős félelemagressziót mutatott, láthatóan sokkos állapotban próbált menedéket keresni” – írták.

A sérült állat befogása elsőre nem sikerült, végül a bejelentő segítségével, valamint a foktői Nagy Kriszta terápiás segítő közreműködésével tudták biztonságosan szállító járműbe tenni.

A kutyát ezután dr. Szakál Szabolcs állatorvos vizsgálta meg, és megkapta az elsődleges orvosi ellátást. Az állat jelenleg lábadozik, az pedig később derül ki, milyen további kezelésekre lesz szüksége.

A kutyában nem találtak chipet, így egyelőre nem tudni, ki lehet a gazdája, és az sem ismert, hogyan került Foktőre.

Az állatvédők feljelentést tesznek az ügyben.

Felfoghatatlan számunkra, hogy valaki képes egy alig 10 hónapos kutyát fejbe lőni. Nem tudjuk, ki volt az az elkövető, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiderüljön. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést teszünk

 – fogalmaztak a kalocsai állatvédők.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: