2026. 06. 04., Csütörtök, 08:38

A rolleres és az autós is hibázott, halálos gázolás lett a vége

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy teherautósofőrrel szemben, aki elütötte az elektromos kerékpárral közlekedő sértettet.

A férfi 2023-ban, egy júliusi este a megengedett 70 km/óra helyett, mintegy 90 km/óra sebességgel vezetett egy tehergépkocsit a 445. számú főút Kecskemét környéki szakaszán.

A vádlott előtt, a forgalmi sáv jobb szélén haladt elektromos kerékpárján a sértett, aki a kerékpáros közlekedést tiltó tábla ellenére hajtott fel a főútra. Az autós nem tartott megfelelő követési távolságot, emiatt a teherautó jobb oldalával nekiütközött a sértettnek, aki az ütközés következtében az útpadkára zuhant, és emiatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött meg lehessen állni.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: