Kétszer is ugyanazzal a trükkel próbálta kijátszani a rendőröket egy nő, aki igazoltatáskor rendre saját húgának adta ki magát. A csalás egy ideig működött, a büntetéseket ugyanis a mit sem sejtő testvér kapta – egészen addig, amíg már elzárásról és végrehajtásról szóló határozatok érkeztek hozzá.
A vádirat szerint a nő korábban kiszabott szabálysértési bírságait nem fizette be, ezért a hatóság elzárásra változtatta azokat, és körözést adott ki ellene.
Rendőri igazoltatáskor is a húga nevét mondta be
2024 júliusában Kiskunhalason közlekedési szabályszegés miatt állították meg a rendőrök. Hogy ne derüljön ki a körözése, a nő saját adatai helyett a húga személyes adatait diktálta be.
A rendőrök az adatokat valódinak találták, helyszíni bírságot szabtak ki, amelyről természetesen a vétlen testvér kapott értesítést.
A húgát csak akkor érte az igazi sokk, amikor a bíróságtól már az elzárásról szóló határozat érkezett meg.
Másodszor is bepróbálta
A nő azonban nem tanult az esetből. 2025 októberében ismét rendőri intézkedés alá került, ezúttal azért, mert utasként nem használta a biztonsági övet. A helyszíni bírság elkerülése helyett ismét ugyanazt a módszert választotta: újra a húga nevében igazoltatta magát. A csalás ezúttal akkor bukott ki, amikor az adóhatóság megkezdte a bírság behajtását, és erről ismét a vétlen testvért értesítette.
Nem először áll bíróság előtt
Az ügyészség szerint a nő nemcsak hamisan vádolta meg a húgát szabálysértések elkövetésével, hanem azt is elérte, hogy a hatósági iratokba valótlan adatok kerüljenek. A nyomozás során az is kiderült, hogy nem ez volt az első hasonló ügye: korábban már jogerősen elítélték ugyanilyen bűncselekmények miatt, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség most hamis vád és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett azt is kezdeményezték, hogy a korábban felfüggesztett szabadságvesztését is hajtsák végre.