Két férfit kábítószer-kereskedelemmel, egyikük édesanyját pedig bűnpártolással vádolja az ügyészség. A nyomozók marihuánát, kokaint és amfetamint is találtak, a fiatalabb férfi pedig még a vécén is megpróbálta eltüntetni a drogot – sikertelenül.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben kábítószer-kereskedelem, egyikük édesanyjával szemben pedig bűnpártolás miatt. A vádirat szerint a fiatalabb férfi 2023 és 2025 áprilisa között többször marihuánát adott el idősebb bűntársának, miközben tudta, hogy annak egy részét további fogyasztóknak értékesíti.
A férfi grammonként 3500 forintért szerezte be a marihuánát, majd kisebb adagokra osztotta és adta tovább, alkalmanként mintegy 500 forintos haszonnal
Amikor megtudta, hogy jönnek a rendőrök, lehúzta a cuccot a WC-be
A történet 2025 áprilisában vált igazán izgalmassá, amikor a nyomozók a fiatalabb férfit az édesanyja kecskeméti lakásán keresték. Az anya ekkor azonnal értesítette a fiát a várható rendőri intézkedésről. A férfi a telefonhívás után megpróbálta eltüntetni a nála lévő kábítószert.
A marihuánát egyszerűen lehúzta a vécén, a rendőrök azonban így sem maradtak üres kézzel: a drogot az emésztőben megtalálták.
És ezzel még nem volt vége.
A lakásban kokain, az udvari illemhelyen, illetve a kemence tűzterében pedig önzáró tasakokban amfetaminpor és amfetamintabletták is előkerültek.
A másik férfi lakásában is találtak drogot
A nyomozók az idősebb férfi kecskeméti otthonát is átkutatták. Ott marihuánát és növényi magokat foglaltak le.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi nem csupán továbbértékesítette a drogot, hanem maga is fogyasztott belőle.
Az ügyészség mindkét férfit kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. A fiatalabb férfi édesanyjának pedig bűnpártolás vétsége miatt kell felelnie, amiért a vád szerint figyelmeztette a fiát a közelgő rendőri intézkedésre.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.